Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Nyomtassunk wi-fi-ről
Természetes igény lehet a már meglévő nyomtatónk "elosztása" a családban, hogy ne csak egy adott gépre kötve tudjuk azt használni. Ez kényelmetlen, esetenként nehézkes, ráadásul problémák forrása is lehet. De mit tehetünk, ha butácska nyomtatónk nem képes wi-fi hálózaton működni, de lecserélni azonban mégse szeretnénk, mert a tudása amúgy megbízható?
A hónap hírei
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.
Játékosan
Kipróbáltuk: Covert Wars
A lövöldözős játékok vonalát követve nézzünk meg egy másik játékot, a SharpSooter után. Természetesen ez is letölthető az AppStore-ból, és szintén ingyenes. Az ingyenességnek ára van, néhány reklámot el kell viselnünk. Nézzük a játékról készült képeket, és ha tetszett töltsük le!
A Nokia bemutatott három új készüléket, a Nokia C3-at, a Nokia C6-ot és a Nokia E5-öt, amelyeket arra terveztek, hogy világszerte még több ember juthasson megfizethető áron jobb üzenetküldési és közösségi kapcsolatépítő eszközökhöz. Az új mobilkészülékek teljes QWERTY billentyűzettel rendelkeznek, és lehetővé teszik több különböző e-mailfiók, IM-közösségek és közösségi oldalak elérését.
„Az üzenetküldésre kifejlesztett készülékeink nagyon sikeresek – mondta Anssi Vanjoki, a Nokia piacokért felelős vezetője. – Azok a szolgáltatások, amelyek könnyű hozzáférést biztosítanak a világ fogyasztói- és vállalati e-mailjeihez, valamint az azonnali üzenetküldéshez igazán népszerűek a QWERTY-s okostelefonjainkon, mint például a Nokia E71-en és a Nokia E63-on. Az emberek a legjobb üzenetkezelési és közösségi szolgáltatásokat szeretnék használni egy megfizethető készüléken, akár egy egyszerű sms-ről, azonnali üzenetről, e-mailről vagy a Twitter-profiljukból küldött üzenetről van szó. A Nokia C3, a Nokia C6 és a Nokia E5 pontosan erre készült.”
A Nokia C3 az első S40-es készülék, amely teljes QWERTY billentyűzettel rendelkezik, és az első a sorozatban, amely közvetlenül a kezdőoldalról teszi lehetővé a közösségi oldalak elérését. Az emberek megtekinthetik, kommentálhatják és frissíthetik állapotukat, és megoszthatják fotóikat kedvenc közösségi oldalaikon, mint például a Facebookon vagy a Twitteren.
A Nokia C3, amely megközelítőleg adók és támogatások nélkül, 90 eurós áron kerül kereskedelmi forgalomba, Ovi Maillel és Ovi Chattel érkezik, így az új felhasználók közvetlenül a készülékről állíthatják be email- és chat-fiókjaikat, anélkül, hogy szükségük lenne ehhez egy PC-re. További figyelemre méltó tulajdonságai a Wi-Fi kapcsolat, a 2 megapixeles kamera, a gazdag színeket felvonultató 2,4” kijelző és az akár 8GB-os memóriakártya támogatása. A Nokia C3 várhatóan 2010 II. negyedévétől lesz kapható egy sor divatos színben, mint például az aranyfehér, a palaszürke és az élénkrózsaszín.
A Nokia C6 egy Symbian-alapú okostelefon, amely egyesíti a 3,2” érintőképernyő előnyeit a teljes kicsúsztatható billentyűzettel. A nagy kijelző remek internetezést biztosít, valamint hozzáférést nyújt a Facebookhoz közvetlenül a kezdőoldalon. A Nokia C6 egész sor üzenetkezelési és közösségi kapcsolatépítési képességgel rendelkezik, így tökéletesen megfelel azoknak, akik útközben is képben akarnak maradni.
A Nokia C6, amely várhatóan 2010 II. negyedévétől lesz kapható adók és támogatások nélkül, 220 euróért, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint például a jó minőségű 5 megapixeles kamera autofókusszal és vakuval, és az Ovi Térképek ingyenes gyalogos és autós navigációval. Emellett több ezer alkalmazás érhető el az Ovi Áruházban – játékoktól kezdve videókon át hírmotorokig és webes szolgáltatásokig.
A trió harmadik tagja a Nokia Eseries sorozat legújabb tagja, a Nokia E5. A Symbian-alapú Nokia E5, amelyet azoknak terveztek, akik eredményesek szeretnének lenni mind a szakmai, mind a magánéletükben, a sikeres Nokia E72 és Nokia E63 mintájára készült. A Nokia E5 egyesíti az üzleti tulajdonságokat az összes olyan személyes kapcsolatépítési és szórakozási lehetőséggel, amelyet egy elfoglalt ember elvár egy okostelefontól.
A Nokia E5 tökéletes a zsúfolt napirendek kezelésére az Ovi Áruházban elérhető termelékenységet növelő alkalmazások széles választékával. Mivel a világ vállalati e-mailfiókjainak több mint 90 százaléka közvetlenül elérhető a Mail for Exchange-en és az IBM Lotus Notes Traveler-ön keresztül, bárhonnan egyszerű a kapcsolattartás.
A Nokia E5 várható ára adók és támogatások nélkül 180 euró lesz, és 2010 III. negyedévétől lesz kapható.
Kapcsolódó cikkek
- Mit tehetünk ha elfelejtettük Memória-kártyánk kódját
- A Nokia Siemens Networks LTE megoldása a nagy mobil sávszélesség révén egyedülálló felhasználói élményt nyújt
- Legyél te az Év Navigációs Hangja!
- Nokia N87 és 12 megapixel
- Képernyő fotókon a Nokia N900 Maemo5
- Megtalálta a 2009-es Év Navigációs Hangját a Nokia és a T-Mobile
- Nokia Mystic, az új E szériás modell?
- Ingyenes navigáció a Nokiától, Ovi 3.0
- A Nokia Ovi Térképek új, ingyenes navigációja egy hét alatt túlszárnyalta az 1 millió letöltést
- Képeken a Nokia C5
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
factory reset lehet megoldja! -
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- Paganel





Hozzászólások
No, kíváncsi vagyok :-), meg is nézem!
http://www.gsmline.hu/mobiltelefon/11596-nokia-e5
érdemes megnézni
Az szuper.
Belinkeled?
ja és az ára is érdekelne!
http://www.gsmline.hu/mobiltelefon/11596-nokia-e5
Üdv. Anti
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.