Kipróbáltuk
Macportal.HU
A macportal.hu magánkezdeményezésből született, független lap, melyet nem az Apple üzemeltet, és nem áll hivatalos kapcsolatban a céggel, vagy annak felügyelete alatt. Az oldal elsősorban azért jött létre, hogy a hazai Apple-fan közösséget ellássa a legfrissebb hírekkel, tippekkel és trükkökkel, valamint a kezdő felhasználóknak segítséget nyújtson az elindulásban.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország között létrejött hosszú távú együttműködés keretében, az EA által kínált AutoSOS autós assistance szolgáltatást a Vodafone havidíjas előfizetői már mobilkészülékük segítségével is pillanatok alatt, egyszerűen megrendelhetik egy új fejlesztésnek köszönhetően. A szolgáltatás díját pedig a telefonszámlára terheli a szolgáltató.
Játékosan
Ingyenes WorldCup 2010 BlackBerry készülékekre
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Labdarúgó Világbajnokság követhető iPhone/Touch és iPad készülékeken. Így nem maradunk le semmiről, vagy ha igen akkor az eredmények és hírek azért elérhetőek mindenképp. Nos, a BlackBerry tulajdonosok is kaptak valami hasonló programot, igaz nekik meg kell birkózniuk az Angol nyelvel is!
Sajnos portálunk nem tud minden egyes platformnak kellő figyelmet szentelni, erre alacsony létszámunk és keretünk adhat némi felmentést. No meg az is, hogy BlackBerry felhasználók vagyunk. A következő videóval igyekszünk némileg enyhíteni a BlackBerry hegemónián. A bemutató videón az új Android látható, a benne rejlő fantasztikus lehetőségeket felvillantva!
A videót nézve azon kaptam magam, hogy jó lenne beszerezni egy Android operációs rendszerrel felvértezett készüléket, természetesen a BlackBerry mellé
!
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- Paganel





Read more...