Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
Androidos GPS a WayteQ kínálatában
A világ egyik legnépszerűbb mobil operációs rendszere immár GPS navigációs eszközön is elérhető a WayteQ Europe kínálatában. Az Android platformnak köszönhetően az xTAB-50 GPS-re jellemző a könnyű kezelhetőség és testreszabhatóság, ugyanakkor nem marad el az erős - az átlagos GPS-eken túlmutató – teljesítmény sem.
Játékosan
Kipróbáltuk: SharpShooter
A készülékek kijelzőjének, no meg processzorának köszönhetően, jó ideje kedvenc készülékünk játéknak sem utolsó. Ennyit a béna bevezetésről... A lényeg az, hogy mióta iPod Touch tulajdonos vagyok, előszeretettel böngészem játékok után az AppStore-t. Legújabb kedvencem a SharpShooter ami a játékélmény mellett még egy jó tulajdonsággal bír, ingyenes!
Budapest, 2010. június 23. – Megérkezett Magyarországra a felhasználóbarát LG Optimus GT540 okostelefon. Az Android operációs rendszerű készülékkel számtalan szolgáltatáshoz férhetünk hozzá, és a használattal sem kell bajlódnunk. A titán-ezüst, a rózsaszín és a fehér színben kapható készülék fejlett multimédiás funkciókat és közösségi hálózati szolgáltatásokat is kínál.
A mobiltechnológia folyamatosan fejlődő világában olyan készülékek kerülnek a boltokba, amelyek megkönnyítik a kommunikációt, és új szintre emelik a mobil szórakoztatást. Felhasználóként azonban gyakran nehezen tudjuk kitapasztalni a mobiltelefonok, különösen az okostelefonok lehetőségeit, összetett menürendszerük, kezelőfelületük miatt. Az LG új Android telefonjának egyszerű megoldásait várhatóan az okostelefonokkal ismerkedők vagy a már tapasztalt felhasználók is értékelni fogják.
Az LG Optimus-szal - az Android operációs rendszernek köszönhetően - megnyílik előttünk a mobilalkalmazások határok nélküli világa, így tetszés szerint tölthetünk le játékokat, alkalmazásokat az Android piactérről, így tovább bővíthetjük a telefon nyújtotta lehetőségeket.
Az LG Optimus GT540 automatikusan szinkronizál a Google összes szolgáltatásával: a Gtalk, Gmail, Google Maps és a legnagyobb videómegosztó portál is elérhető egyszeri bejelentkezéssel. A közösségi oldalak (Facebook, Twitter) folyamatos frissítésében az LG Social Networking Client alkalmazás segít, a widget alkalmazásokkal pedig közvetlenül az indulóképernyőről követhetjük nyomon, mi történik az ismerőseinkkel.

Az Optimus multimédiás funkciók, alkalmazások hosszú sorát kínálja egyedi és letisztult formában. A 3 megapixeles kamera támogatja a geotagginget, mosolyfelismerést és arcfelismerést. Az automatikus arcfelismerő segítségével különböző műveletek, mint az SMS vagy MMS küldés, illetve telefonálás rendelhetők az azonosított arcokhoz, így még egyszerűbb a kapcsolattartás. A beépített videószerkesztő „storyboard” funkciójával a videókhoz közvetlenül a telefonon adható zene és felirat. Az LG Optimus GT540 fejlett médialejátszójával közvetlenül, külön kódoló használata nélkül nézhetünk DivX és Xvid videókat, a multimédiás tartalmak böngészése pedig a 3D előnézetet kínáló galériával is történhet. A telefon 3,5 jack kimenettel, Bluetooth 2.1 kapcsolattal, A-GPS-szel is rendelkezik memóriája pedig 32 GB-ig bővíthető microSD kártyával.
A készülék először a Vodafone hálózatában kapható.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- karanlutchman
- rosaleedannelly
- Paganel





Read more...