Kipróbáltuk
Macportal.HU
A macportal.hu magánkezdeményezésből született, független lap, melyet nem az Apple üzemeltet, és nem áll hivatalos kapcsolatban a céggel, vagy annak felügyelete alatt. Az oldal elsősorban azért jött létre, hogy a hazai Apple-fan közösséget ellássa a legfrissebb hírekkel, tippekkel és trükkökkel, valamint a kezdő felhasználóknak segítséget nyújtson az elindulásban.
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn éjjel közös javaslatban küldték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére részletes álláspontjukat a hétvégén az Országgyűlésnek benyújtott, új távközlési adóról szóló törvényjavaslatról.
Játékosan
iTouch játékok: Flight Control
BlackBerry felhasználóként nem vagyok elhalmozva játékokkal, de természetesen ha hozzájutok, akkor iTouch-on hébe-hóba szívesen játszom. Most az egyik kedvencemet szeretném bemutatni, melynél sem a kezelés, sem a játékmenet nem bonyolult, azonban mégis kellemes játékélményt nyújt.
Ahogyan a vezető szoftverfejlesztő Nav N Go korábban bejelentette, a piaci trendeket követve kiszélesíti a támogatott operációs rendszerek listáját, és több mobilplatformra is elérhetővé teszi iGO My way navigációs szoftverét. Ennek megfelelően az iPhone után most az okostelefonok piacán forradalmat hozó Google Android rendszeren is futtatható a jól ismert 3D-s szoftver.
A Nav N Go 3D-s navigációs szoftverének várva várt, Android platformra optimalizált változata a Samsung Galaxy Spica okostelefonon érhető el.
Az új navigációs megoldás a világon elsőként a Samsung Androidos telefonján, a Galaxy Spica-n jut el a magyar felhasználókhoz.

„A gyors web elérést és a Google szolgáltatások könnyed használatát biztosító Samsung Galaxy Spica készülék maximálisan eleget tesz a felhasználók egyre nagyobb elvárásainak, akik már nemcsak telefonálásra, hanem e-mailezésre, webböngészésre és alkalmazások letöltésére is szeretnék használni mobil eszközüket. A Nav N Go professzionális, turn-by-turn navigációs megoldása még teljesebbé teszi a készülék-nyújtotta lehetőségeket” – mondta Kunos Balázs, a Samsung mobil üzletágának vezetője.
A Pannon értékesítési hálózatában kapható Samsung Galaxy Spica készülékhez most ajándékba adják az iGO My way 2009 szoftvert. A készülékhez csomagolt SD memóriakártya a 100%-os lefedettségű Magyarország térképet tartalmazza, ám a program futtatása az aktiválás után nem igényel adatkapcsolatot, ezáltal gyorsabb és megbízhatóbb a navigáció. A kényelmes használatot olyan, már ismert funkciók segítik, mint a 3D-s térkép megjelenítés, az autós használatra optimalizált felület, vagy a navigáció a telefon címlistájának elemeihez.
„Egyre markánsabban látszik az a trend, hogy a navigáció kilép a céleszközök kategóriájából, és az okostelefonokon is elérhető funkcióvá válik. Örömünkre szolgál, hogy a Samsunggal közösen mutathatjuk be a magyar felhasználóknak az Android operációs rendszeren futó iGO My way 2009 megoldásunkat. A Samsung megbízható minősége és a Google Android platform kiváló működése is biztosítékot jelent a páratlan navigációs élményhez” – mondta Lukács Andrej, a Nav N Go kelet-európai kereskedelmi vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
- Már az Android Market-en az NDrive
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- karanlutchman
- rosaleedannelly
- Paganel





Read more...