Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
A T-Mobile oldaláról frissíthető a T-Mobile Pulse
A T-Mobile honlapjáról frissíthető egyre több, általuk forgalmazott készülék szoftvere. A mostani újdonság a T-mobile Pulse frissítése. Természetesen telepítési útmutató segíti a felhasználókat, hogy a lehető legkönnyebben jussanak új szoftverhez. Használjuk ki ha már van lehetőség a frissítésre!
A hónap hírei
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Kormány a korábban ismertetett tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. Míg az előzetes iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat a szolgáltatókkal és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt, a törvényjavaslatban ezzel szemben már a szolgáltatókra kivetett, a szolgáltatás nyújtását terhelő adóról van szó.
Játékosan
iTouch játékok: Flight Control
BlackBerry felhasználóként nem vagyok elhalmozva játékokkal, de természetesen ha hozzájutok, akkor iTouch-on hébe-hóba szívesen játszom. Most az egyik kedvencemet szeretném bemutatni, melynél sem a kezelés, sem a játékmenet nem bonyolult, azonban mégis kellemes játékélményt nyújt.
A magyar telekommunikációs iparág idén bejelentett legnagyobb hálózatfejlesztésének részeként április 14-től a Vodafone mobilinternet garantált sebessége 3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi területein az országban a legnagyobb lesz, megerősítve ezzel a telekommunikációs szektor vezető német mérnöki irodája, a P3 Communications tesztjének eredményét[1].
Alig egy hónapja jelentette be a Vodafone az évtized legnagyobb hálózatfejlesztési projektjét, amelynek keretében 400 új bázisállomás épül, lecserélik a 2G és bővítik a 3G hálózati elemeket LTE-képes (4G) egységekkel, hozzájárulva ezzel a hazai digitális infrastruktúra fejlődéséhez. 2012-re a szélessávú mobilinternet lakossági lefedettsége közel 99%-osra bővül, ezzel számos hátrányos helyzetű régió számára válik elérhetővé a mobilinternet.
A Vodafone a mai naptól 3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi területein emeli a mobilinternet garantált minimális átviteli sebességét[2]. Ennek megfelelően a garantált letöltési sebesség 2100 kbit/s-re, míg a garantált feltöltési sebesség 800 kbit/s-re emelkedik.
A Vodafone szélessávú mobilinternet lakossági lefedettsége 67,4%[3]. A 3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi területen garantált sebességek a lakosság 45,9%-a számára érhetők el. A szolgáltatás garantált letöltési sebessége a havi forgalmi limit túllépésekor 128 (Internet Easy és Nonstop csomagok esetén), illetve 64 kbit/s (Internet Basic, Medium és Extra), míg a garantált feltöltési sebesség 128 (Internet Easy és Nonstop), illetve 16 kbit/s (Internet Basic, Medium és Extra). A 3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi terület térképe elérhető a Vodafone honlapján: /lefedettsegi-terkep
[1] A P3 Communications 2010 novemberében Budapesten, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Székesfehérváron végzett felmérése szerint a 3G-vel lefedett területeken a fel- és letöltési sebesség, valamint a webes böngészés tekintetében a Vodafone Magyarország mobilinternetes hálózata a leggyorsabb az országban.
2 A garantált fel-, illetve letöltési sebesség azt jelenti, hogy a minimális átviteli sebesség a hálózatban az esetek legalább 80 %-ában rendelkezésre áll. Ez egyben a garantált feltöltési/letöltési sebesség minőségi célértékeként is értelmezendő. Az előfizetői hozzáférési ponton elérhető aktuális sebességértéket a gerinchálózat pillanatnyi forgalmi viszonyai határozzák meg.
3 2011. március 31-i állapot szerint.
Kapcsolódó cikkek
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
-
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- ermabanet





Read more...