Kipróbáltuk
Kézben a Samsung Galaxy S
Idén új fejezetet nyitottam kütyü mániámban, bővítettem ismereteimet a témában.Vettem egy Androidos mobilt, majd lecseréltem, most egy harmadik akadt a kezembe. A Samsung Galaxy S nem számít friss csirkének, de nekem ez az első találkozásom vele. Első körben ismerkedtem vele, és összehasonlítottam a már raktáron lévő telefonokkal. A következő beszámoló erről szól.
Tippek, Trükkök
Ha van két szabad perced:Spirit Jailbreak
Mondhatom már jó ideje annak, hogy megvettem az Apple iPod Touch készülékemet, de eddig nem gondoltam arra, hogy feltörjem a kütyüt. Természetesen az App Store-ból töltögettem programokat hozzá, és némelyiket meg is vettem. A napokban találtam rá egy apró alkalmazásra, mely megváltoztatott néhány dolgot.
A hónap hírei
Célegyenesben az Androideák pályázat legjobbjai
Az Android Workshop Life-on hirdették ki a Top 10 alkalmazás ötletet.
A tegnap esti Android Workshopon kihirdették a Telenor Androideák ötletpályázatának legjobb tíz alkalmazását. A versenyre több mint 300 ötletet neveztek, a végső döntés pedig ezúttal is a szolgáltató Facebook követőinek kezében van: május 7-ig szavazhatnak arról, hogy melyik három ötletet valósítsa meg a mobilszolgáltató.
Játékosan
Apple games: MyStar
Ötletes, megunhatatlan, és igyenes. Talán ezek azok a jelzők, melyek eszünkbe jutnak, juthatnak a játékmenet során. Kedvenc játékaim egyike a MyStar, amelynek lényege nem más mint, hogy az abszolút nulláról neveljük emberünket egy sikeres sztárrá. A játék helyszíne a MyStar-unk háza és a zene studio.
- A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást
- A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye
- Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség
- Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra
- WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó
- A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye
- A GTS újabb európai országokban teszi elérhetővé Ethernet szolgáltatását
- Már a boltokban az LG Optimus L7
Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket, igyekeztem felhasználói szemmel nézni. Teljes mértékben "beleköltöztem", és a mindennapok használatának vetettem alá. Nem készítettem különféle gyorsasági teszteket, arra voltam kíváncsi, mit tud akkor ha "csak" használni szeretném. A következő írás nélkülözni fog minden fajta szakmaiságot, kizárólag érzésekről, benyomásokról szól!
Nem titok, idén nyitottam az Android operációs rendszerű készülékek felé. Első lépésként vettem egy alsó kategóriás készüléket, amit nem volt időm sokáig használni, sajnos nem ütötte meg azt a szintet, amit elvárok egy készüléktől. Természetesen nem adtam fel, és a ZTE Blade után vettem egy Motorola Defy-t. Érezhető volt a minőségi javulás, bár a Defy sem lopta be magát teljesen a szívembe. Nem éreztem a késztetést, hogy minden áron lecseréljem jól megszokott BlackBerry készülékemet. Mindezek után jött még egy lehetőség a Samsung Galaxy S személyében. Nagyon jó készülék a Galaxy S, de abba sem tudtam beleszeretni... Akkor még túl nagynak tűnt nekem a 4 colos kijelző, s a hozzá tartozó nagy készülék méret.
Azóta eltelt néhány hónap és megjelentek a Samsung legújabb készülékei. Először a Google Nexus S majd a Samsung Galaxy S II. Újra kíváncsi lettem. Megpróbáltam beszerezni egy Galaxy S II-est tesztelésre, de "csak" egy Nexus S sikeredett. Így sem rossz!
Mikor megérkezett a készülék és kicsomagoltam, és elsőre nem igazán tetszett a készülék! Túl nagynak tűnt (az is!), és a hátlap már megint az a kopogós, fényes műanyag... Ráadásul le kell "tépni" a hátuljáról ha kártyát akarunk betenni vagy akkumulátort szeretnénk cserélni. De mikor beraktam végre a kártyámat és bekapcsoltam kezdett megváltozni a véleményem. A Gmail fiókom segítségével rögtön szinkronizálta a névjegyeimet, naptáramat és a levelezésemet. Érdekes érzés, hogy amíg csak hasonlítgatom más készülékekhez nagynak tűnik, de kézbe véve természetessé redukálódik a mérete. Mintha ennél kisebb kijelzővel nem is lenne érdemes telefont gyártani. Feleségem iPhone 3GS készüléke rögtön elvesztette itthon az első helyet. A Nexus S mellett nem csoda!
Azért picit térjünk rá arra, hogyan is kell pl. a Microsoft Outlook névjegyzékünket (és akár mást is) rávarázsolni Android készülékünkre. Nincs nehéz dolgunk csak le kell töltenünk a Google Apps Sync for Microsoft Outlook programot, és az ott leírtak szerint eljárnunk. Majd a telefonon belépünk a Gmail azonosítónkkal és szinkronizálunk. Ennyi az egész
!
Ha valaki nem szereti a neten tárolni adatait, arra is van megoldás (csak fizetőset találtam), de azt mondom ne finnyáskodjunk, ez most a trend. A Windows Phone 7 készülékek számára sincs más lehetőség, ráadásul ott pl. MSN regisztráció kell. Érdekes, de a Windows Phone 7 nem tud szinkronizálni közvetlenül a Microsoft Outlook-al, legalábbis eddigi tudásom szerint.
Több helyen olvastam, hogy hátrány a Nexus S-nek, hogy nem bővíthető SD kártyával. Nos ez valóban hátránya a Galagy S- és Galaxy S II-vel szemben. De pl. az iPhone készüékekkel nem! Azok sem bővíthetőek... Szerény váleményem szerint sokaknak elég a 16GB, akinek nem, azoknak ott az előbb említett két Samsung készülék.
A készülék érintő kijelzője nem túl kényelmes autós tartóban való használathoz, de szerencsére akad a készüléken egy ügyes kis segédprogram ennek kiküszöbölésére. A menüben a Car Home ikonra kattintva, egy autós használatra fejlesztett alkalmazás nyílik meg. Ekkor a kijelzőn egyszerre csak 6 nagy ikon jelenik meg, ami már kényelmesen használható vezetés közben. Igaz a telefonkönyv ekkor sem használható igazán jól, de erre ott vannak azok az "üres" gombok amikre rá lehet tenni az ilyenkor leggyakrabban használt programokat, névjegyeket.
Ha már a telefonkönyvnél tartunk, na az az Android egyik leggyengébb pontja, legalábbis számomra a BlackBerry-k után. Nem tudom biztosan, de gondolom van a gyárinál jobban használható a Marketben.
A bemutató végén néhány mondatban összefoglalnám az egy hét tapasztalatát.A Nexus S küllemét tekintve nagyon eltalált készülék, jól illik a kézbe még akkor is ha én szívesen lecserélném fényes, karcolódó hátlapját. A készülék szemből nézve tökéletes. Enyhén íves kijelzője telitalálat! Telefonálás közben hangszórója átlag felett teljesít, és a mikrofon átvitelére sem panaszkodott senki. Kihangosítva már picit rosszabb a helyzet, némi torzítás, recsegés tapasztalható, de szükség megoldásnak megteszi. Félre értés ne essék, nem azt mondom, hogy rossz, de pl. egy BlackBerry 9700-es készülék kihangosítója ebből a szempontból jóval minőségibb!
A fényképező 8 megapixeles kamerája nagyon jó, bár ettől sem voltam elájulva...(bocs) Nehéz megfogalmazni mi zavart, de pl. az "ezer" éves SonyEricsson K800i képalkotása nekem még mindig sokkal jobban tetszik. Viszont a videó felvételi képessége lenyűgözött! Leesett az állam. Ilyen jó minőséget még nem tapasztaltam telefontól!
Adat kapcsolatok terén is meggyőzött, itt nincs mit magyarázni. Megbízhatóan működik, mindig elérhető voltam és nem dobálta el a jeleket.
Azt hiszem nem titok, nagyon megszerettem a Naxus S-t, olyannyira, hogy komoly vetélytársa lett az eddig általam jobban preferált Galaxy SII-nek. Persze addig nem döntök, amíg legalább egy hétig nem használtam egy olyat is, de formavilágában mindenképp a Nexus S a nyerő!
A kép nem adja vissza teljesen azt a valós érzést, miszerint a Galaxy SII jóval nagyobbnak tűnik, az eredetileg pár miliméteres különbségek ellenére. Remélem legközelebb egy Galaxy SII beszámolóval jelentkezhetem!
Update (2011.06.08)
A nagy sietségben kihagytam néhány dolgot.
A készülék üzemideje engem meggyőzött, 1 napot bárki kezében kibír. Én kikapcsoltam a 3G-t, de a wi-fi, bluetooth és az adatkapcsolat maradt. Két napig bírta 1,5 órás napi telefonálgatás és legalább ugyan ennyi játék (feleségem szerint több
), levelezés, Twitter, Facebook után. A videó filmek lejátszása is probléma mentes. Nem tudtam olyan filmet rátenni, ami akadt volna...
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Komment
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
Guest
2012.04.08 09:29
factory reset lehet megoldja! -
Neked is USB-s a cigid?
Guest
2012.04.06 20:14
-
Milyen programokat használok a Motorola Defy-n!
sorrundka
2012.03.09 22:24
Sziasztok! Van egy olyan problémám hogy szervizben volt ... -
Elegáns és trendi okostelefonokkal bővül a Vodafone kínálata
mirandolina
2012.02.25 16:14
-
LG Optimus Vu: Kijelzőből ötös
eduba 2012.02.25 13:11
A hölggyel együtt kérném!
Apró
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
- 2012 23 máj. 11:22
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Vodafone ügyfelei már SMS-ben is köthetnek autójukra assistance szolgáltatást Az Europ Assistance Magyarország (EA) és a Vodafone Magyarország...
-
A Vodafone, a Telenor és a T-Mobile közös sajtóközleménye Benyújtották közös javaslatukat a mobilszolgáltatók A Magyar...
-
Vonatjegyet mobilegyenlegről – újabb internetes jegyváltási lehetőség 2012. május 10-től már nemcsak a bankkártyával lehet az interneten...
-
Új, felhő alapú LG monitorok teljes körű üzleti felhasználásra Budapest, 2012. május 16. – Az LG Electronics (LG) bemutatta...
-
WayteQ xTAB-100is – erős, gyors, masszív és olcsó A WayteQ xTab-100is 10 hüvelykes táblagép mindent tartalmaz,...
-
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleménye A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Jakypapa
-
-
-
- Vennék: iPhone 4
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Blackberry 9000 Kezdő problémák
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte icoj69
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- dimitthers
- icoj69





Hozzászólások
Meg is vettem!
Nexus S!
Vagy Nexus S plus!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.