Kipróbáltuk
Macportal.HU
A macportal.hu magánkezdeményezésből született, független lap, melyet nem az Apple üzemeltet, és nem áll hivatalos kapcsolatban a céggel, vagy annak felügyelete alatt. Az oldal elsősorban azért jött létre, hogy a hazai Apple-fan közösséget ellássa a legfrissebb hírekkel, tippekkel és trükkökkel, valamint a kezdő felhasználóknak segítséget nyújtson az elindulásban.
Tippek, Trükkök
Melyik operációs rendszert vegyem?
Először is köszönetet szeretnék mondani a MobilUser-es fiúknak, akik nem zárkóztak el attól, hogy közre adják ezt a kis szösszenetet, vagy ha úgy tetszik hangosan gondolkodást. Nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, sőt azt sem, hogy mindenhez értek. Egyszerűen arról van szó, hogy egy ideje szeretnék magamnak készüléket venni, de azt is megnézem mire adnám ki a pénzt.
A hónap hírei
Sikeres volt a 900 MHz-es frekvenciasáv értékesítése
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen értékesítette árverés keretében a 900 MHz-es frekvenciasávot. A nyertes négy szolgáltató összesen csaknem nettó 44 milliárd forintos összeget ajánlott a frekvenciákért. A kiírási feltételek kialakításakor az NMHH kiemelt célja volt, hogy a verseny élénkítése érdekében, megteremtse annak feltételeit, hogy egy új szolgáltató is piacra léphessen. A jövőben ez pozitívan hathat a szolgáltatások színvonalának emelkedésére, és elősegítheti az előfizetők érdekeinek fokozottabb érvényesülését.
Bővebben... hivatkozás
Játékosan
Alekosz letölthető az iTunes-ból!
Mi tagadás fél szemmel én is nézem a Való Világ adásait. Gondolom sokan elítélnek ezért, de lássuk be ők is nézik :-). A játék nem túl bonyolult és a megvalósítás sem a legszebb, de szerintem nem is ez volt a cél. Mindazok le fogják tölteni akiknek szimpatikus a Görög származású fiú és az általa képviselt élet felfogás. Akiknek nem tetszik ráadásul nem is nézik a VV-t, azok számára teljesen érdektelen az alkalmazás.
Ezek a szavak, jelzők jutottak eszembe elsőként, amikor kézbe fogtam az LG GW620 androidos készülékét. Természetesen komoly tudással, azonban talán félkész operációs rendszerrel került a boltok polcaira ez a jópofa készülék. Ismerkedjünk meg közelebbről is evvel a készülékkel.
Őszintén szólva minden alkalommal, amikor egy androidos készülék kerül a kezembe kicsi elcsábulok. De sajnos az ismerkedés első tíz perce után rá kell döbbenjek, hogy ez bizony még nincs kész. Igen az Android operációs rendszerről beszélek, melyből az LG GW620-ra az 1.5 változat került. No ez az ami még olyan gyermekbetegségekkel küzd, melyet már a HTC Hero esetében tapasztaltam, és leírtam. Igaz az még egy másik, mára már feledésbe merült oldalon volt.
Ideidézek néhány mondatot:
Kibontottam a készüléket, beledobtam egy GSM kártyát, és elkezdtem telefonálgatni, mert kiváncsi voltam a hangszóró és a mikrofon hogyan teljesít. A visszajelzések pozitívak voltak, és én sem éreztem semmi bántót, tehát telefonálásra alkalmas a cucc. Persze én gonosz, memória kártyát nem tettem bele, hiszen tudni akartam, mely alkalmazások azok, melyek nélküle inkább csak ikonok az asztalon, mintsem használható alkalmazások.
Akad ilyen bőven: Albums, Camcorder, Camera, Footprints, QuickOffice, Voice Recorder
Tehát a memóriakártyát mindig tartsuk a készülékben, ha a fenti alkalmazások bármelyikét használni akarjuk. Egyébként ezt a hiányosságot az első cikk óta már nem látom annyira nagy problémának, tekintettel arra, hogy ezt akár biztonsági óvintézkedésnek is vehetjük, hiszen így felvételeink, dokumentumaink és média anyagaink nem vesznek oda ha a készülék felmondja a szolgálatot, netán törölünk kell azt. Egy apróságot vettem még észre a menüben, ahol is a kapcsolataink ikonja alatt a People felirat virít, noha minden egyéb esetben Contact-ként hivatkozhatunk rá.
Természetesen ezekkel teljesen hasonló problémákkal szembesül a kezdő LG GW620 tulajdonos, noha az idézett mondatok óta eltelt majdnem egy év!
Nos igen az a fránya régi Android OS 1.5. Szeretnék emlékeztetni mindenkit arra az apró tényre, hogy napjainkban már a 2.1-es Android OS-nél tartunk, ami szintén nem tökéletes még. Nem baj egyszer csak készen lesz ez az OS.
- 3 inch TFT touchscreen display with the usual (for Android) 320 x 480 pixels resolution
- Quad-band GSM connectivity (850/900/1800/1900 MHz)
- HSDPA 2100
- Wi-Fi * GPS
- 3.5mm headset jack
- Bluetooth 2.0 with A2DP
- Stereo FM radio
- 5MP autofocus camera
- GPS
Nézzünk néhány képet a készülékről:
Az OS kiforratlanságából eredő problémák tehát tettenérhetőek a készülék használatakor, de ennek ellenére a készülék jól teljesít a mindennapokban. Én kamasz fiamra bíztam a "nyomkodást", és a véleményére hagyatkozva, no meg arra, hogy én is fültanúja voltam a zene és videó lejátszás minőségének, tartom a címben leírtakat. A készülék kihangosítva igazán jól szól, a multimédia tartalmak, akár youtube videók kiválóan szaladnak rajta, valamint a beépített wi-fi érzékenysége is kiváló volt. És még valami, az akkumulátoros üzemidő. Természetesen nem mértem percre pontosan, a nálam eddig eltöltött 5 nap alatt egy alkalommal kellett tölteni. A másik amiről pozitív visszajelzést kaptam, az a QWERTZ billentyűzet használhatósága különös tekintettel a nyitó-záró szerkezet/csúszka minőségére. Legutóbb ilyen minőségi érzésem a Nokia E65 mechanikájával volt. Akinek már volt a kezében N95, aminek aztán igazán hitvány a csúszkája, az tudja majd értékelni.
Mindent összevetve tehát, egy igazi, kamaszos és nem utolsó sorban jól használható készüléket alkotott az LG a LG GW620 személyében. Remélhetőleg az Android OS is összekapja magát, és persze az sem utolsó szempont, hogy a frissítésből az LG GW620 is megkapja a maga verzióját.
Az összefoglalás előtt nézzük meg videón is a GW620-at :
Azt hiszem már többször említettük, hogy mi nem teszteket hanem pár nap alapján levont tapasztalatokat, észrevételeket írunk a készülékekről. Ezt azért fontos minden egyes alkalommal hangsúlyozni, mert a kettő nem ugyanaz!
Az LG GW620 esetében is ezt a vonalat követtük. Maga a készülék jól össze van rakva, csak az operációs rendszer nem túl friss (és nincs is kész szerintem, még a legfrissebb változat sem!), és hivatalos frissítést nem is találtam hozzá, nem gondoltam volna, hogy érdemes írni róla, hiszen már egy ideje a piacon van. De ahogy kamasz fiam kezdte becserkészni a kütyüt az asztalomon, akkor már éreztem, ebből mégis csak lesz valami. Első blikkre csak annyit mondott: Na jó megnézem, de az én samsungom (s5230) úgyis jobb!
De amint eltelt pár óra, és nap, valahogy háttérbe szorult a saját készüléke, és csak azt láttam, hogy nem tud betelni az LG GW620-al! Úgyhogy meg kellett állapítanom, öreg vagyok a készülékhez, nem én vagyok a célcsoport. Ennek alapján bátran állíthatom, jó kis fiatalos mobilt alkotott a gyártó, még akkor is ha nekünk szőrös szívű öregeknek nem kéne. De mit is várunk egy Nokia 2110-en szocializálódott generációtól
?
Kapcsolódó cikkek
- Az LG első Android telefonjával kényelmes a közösségi kapcsolatépítés
- Megjelent a Samsung Android készüléke!
- Újabb Android a HTC kínálatában: HTC Touch B.
- A Samsung új okostelefonján érhető el elsőként az iGO My way 2009 Androidra optimalizált változata
- Élő képeken a Google telefonja
- Videón: Google Nexus One
- Acer tervei a 2010-es évre
- Google Nexus One: Részletes specifikáció és ár!
- Motorola XT701, hivatalosan is
- Mennyibe kerül a Google Nexus One?
Komment
Már megint BlackBerry, avagy k...
Szia, Nézz be a BB topikokba!
12.02.04 18:47
Már megint BlackBerry, avagy k...
hello. nem tudna nekem valaki segíteni? nekem ilyen tel...
12.02.04 14:52
XXI. századi Puskatár
coool
12.01.25 00:01
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sajnos nem tudok segíteni, már nincs X1-em...
12.01.17 18:24
SonyEricsson Xperia X1 buhera
Sziasztok nekem az lenne a problémám az x1-essel: Wm 6....
12.01.13 18:38
Apró
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
- 2012 05 febr. 17:45
-
Cimkefelhő
MobilUSER Friss
-
A Telenor tavaly megduplázta mobilnetes ügyfélkörét. A Telenor Magyarország ma közzétette a 2011 negyedik negyedévére...
-
Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban A gyorsjelentés a magyarországi műsorterjesztők önkéntes adatszolgáltatásán...
-
Tavaly decemberben 2,075 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt hazánkban Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint...
-
Okostarifa már 1990 forintos havidíjtól. A Telenor és a Free Association legfrissebb kutatása szerint továbbra...
-
Navigálj több ujjal! Az iGO primo app legújabb frissítése lehetővé teszi a multi-touch...
-
Sikeres volt a 900 MHz-es frekvenciasáv értékesítése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sikeresen...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Friss témák a fórumban
-
-
-
Általános kérdések és válaszok a Defy-ről!
- Kategória: Motorola Defy
- Beküldte motoroladefy
-
-
-
- BlackBerryről Androidra, hogyan?
- Kategória: Android
- Beküldte Paganel
-
-
-
- Eladó alkatrészek BB 8900-eshez
- Kategória: BlackBerry
- Beküldte bonfin
-
-
-
- Blackberry egyéb dolgok, érdekességek
- Kategória: Újdoságok, érdekességek
- Beküldte Greg
-
-
-
-
Eladó BlackBerry Bold 9700
- Kategória: Apróhirdetés
- Beküldte Paganel
-
-
-
-
BIStelen brigantik ide jöjjetek!
- Kategória: Problémák, megoldások
- Beküldte lorencz
-
-
-
-
BlackBerry 8520
- Kategória: Készülék specifikus fórumok
- Beküldte Szgabbochef
-
MobilUser Tipp
-
Leárazások az Android áruházban! Karácsony közeledtével nő a vásárlási kedv, és nem csak...
-
Nem olcsó lelépni a telenortól... Nemrég kaptam a cégemtől egy előfizetést, ezért úgy döntöttem...
-
Kézben a Samsung Galaxy Ace A Google Nexus S után újabb Samsung Android mobil került a kezeim...
-
Balaton az Appstore-ban! A Balaton alkalmazás nem újdonság az AppStore-ban, de most megint...
-
Kézben a Google Nexus S Mivel sikerült egy hét erejéig magaménak tudni egy Nexus S készüléket,...
-
Recept- és Főzőiskola Videók Buday Pétertől! Ha szeretnél alaposan megtanulni főzni, ha szeretnél minőséget...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
Olvasóink
- janeevantull
- suannechalupa






Hozzászólások
Én vidám és fiatalos vagyok, ámde már nem kamasz. Miután azonban van egy kamasz fiam, neki tetszett a készülék, mégha nekem nem is...
Jaj nekem.Nem vagyok vidám, fiatal és kamasz sem!
Sajnos nekem soha nem volt szerencsém az Lg telefonokkal! Soha többé Lg-t!!!
Csakis Nokia!
üdv:Lacci
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.